Kátai Szilveszter fiatalabb korában

Jelen kötet szerzője, Kátai Szilveszter a könyv megjelenésének időpontjában a kilencvenharmadik életévében jár. 1926. december 30-án született Jászalsószentgyörgyön, ahonnan szüleivel még kisgyermek korában átköltöztek egy Nagykáta és Szentmártonkáta közötti homoki erdő kicsiny tanyájára. Szilveszter innen járt be minden nap gyalog – esőben, sárban, hóban, fagyban és napsütésben – a három kilométerre lévő elemi iskolába, Szentmártonkátára. A kisfiúnak nem volt semmije – gyakran még cipője sem –, de volt két jó lába, és olthatatlan tudásszomja. Kitűnő eredménnyel végezte az elemi, majd már Nagykátán a polgári iskolát, majd ingyenesen nyert felvételt a Bajai Tanítóképző Intézetbe, ahol 1948-ban megkapta tanítói diplomáját. Tanult tovább: Budapesten előbb általános iskolai, majd, már munka mellett, középiskolai tanári diplomát szerzett magyar–történelem szakon. Három diploma a meztéllábas, tanyasi kisfiúnak! Kátai Szilveszter kitört a szegény sorsból.

A Művelődési Minisztériumban dolgozott 1951–52-ben, de nem vágyott minisztériumi karrierre. Tanítani, nevelni akart, ezért amint lehetősége adódott, feleségével együtt Balatonkenesére költözött, és itt, a görög–macedón intézetben együtt tanítottak. Itt lett első ízben kollégiumi vezető. 1957 szeptemberében hazatért Nagykátára, és szeretett városát soha többé nem hagyta el. Előbb általános iskolai, majd a Damjanich János Gimnáziumban már gimnáziumi tanárként dolgozott magyart és történelmet tanítva. Diákjait hazaszeretetre, a történelem tanulságainak megbecsülésére nevelte. Kezdeményez ője és első igazgatója volt a gimnázium mellett végül 1962-ben felépült diákotthonnak, amelyet 1966-tól kollégiumnak neveztek. Azért, hogy a hozzá hasonlóan nehéz sorsú, de tehetséges vidéki gyerekek is tanulhassanak, Kátai Szilveszter megálmodta, megtervezte és létrehozta saját munkahelyét, a Kollégiumot. Annak indulásától kezdve huszonöt éven át, egészen a nyugdíjazásáig, 1987-ig az igazgatója volt, generációk egész sorát nevelte, tanította a magyar nyelv, a történelem, a szűkebb és tágabb környezet megbecsülésére, a haza szeretetére. Munkásságát Nagykáta Város Önkormányzata 2016. március 15-én Pro Urbe díjjal ismerte el.

Kátai Szilveszter soha nem felejtette el, hogy honnan jött. A „Fényes Szellők” nemzedékének tagjaként megtakarított tanári fizetéséből Fényes Szellők elnevezéssel kollégiumi alapítványt hozott létre, amely évente több kiemelkedő teljesítményt nyújtó diák tanulmányait segítette, vagy továbbtanulását támogatta. Helytörténeti kutatóként is kiemelkedőt alkotott. Tanulmányokat jelentetett meg a nagykátai járás előző századfordulós agrárszocialista mozgalmairól, és minden korábbinál alaposabban feldolgozta az e könyv egyik témájául is szolgáló nagykátai zsidóság elhurcoltatásának eseményeit és körülményeit.

A szerző ma is kitűnő egészségnek örvend, rendszeresen olvas, bélyegeket és érméket gyűjt, vezeti a város numizmatikai szakkörét, és ha nyitva van az uszoda, kilencvenhárom éve dacára minden nap úszik huszonöt métert. Mert, ahogyan azt egész életében tanította: „Az agyat és a testet karban kell tartani!”

A könyvet nyomda alá rendezte és kiadta a hálás rokonság.

Kátai Szilveszter 94 évesen, 2021. május 1-jén elhunyt. Családja és barátai szűk körű temetésen, Nagykátán helyezték örök nyugalomra.